Bemutatkozás

Szalai Rita Gabriella, a Rita Kreatív Mesterfodrászat és Mesterhajgyógyászat tulajdonosa vagyok.

A fodrász szakma valóra váltotta azt az álmomat, hogy kihozzam az emberekben rejlő szépséget. 30 év tapasztalata után azt állíthatom, hogy egy jól elkészített frizura megtudja újítani a viselőjét. A frizura akkor tud jól érvényesülni, ha a vendég megtalálja benne a személységét.

A frizura kiválasztásához igény szerint tudok adni segítséget.

Szalai Rita
Mesterfodrász

Több mint 30 éve sikeresen dolgozom a fodrász szakmában. Mesterfodrászként és Mesterhajgyógyászként a célom, hogy megszépítsem a vendégeimet, olyan frizurákat alkossak melyek tükrözik a személyiséget és örömmel tudjàk viselni.

 

Az évek során számos szakmai elismerést szerzetem 2008-ban Budapesten alkalmi konty kategóriában első helyezést értem el és több országos fodrászversenyen is eredményesen szerepeltem.

 

Tanulóképzéssel is foglalkozom. Oktatói tapasztalataimnak köszönhetően a diákjaim is sikeresen szerepelnek versenyeken, és jól teljesítenek a fodrász szakmában is.

 

Számomra mindig fontos a fejlődés, hogy Vendégeim számára a legjobb és legújabb technológiákat nyújthassam. Ezért képzem magam folyamatosan különféle szakmai tanfolyamatokon.

 

Fontosnak tartom, hogy minden terméket magamon tesztelek mielőtt ajánlom a vendégeimnek. 2021 -ben kozmetikus OKJ-s vizsgát tettem , ezzel is bővítve tudásásom . Ezek utàn jött az életembe az oxygénes hajgyógyászat az Oxygeni Hair & Skin ami hivatásommá vált és elkötelezett Mester hajgyógyásza vagyok . Szalonomban az oxigénterápiás kezelés során az Oxygeni Hair termékeivel, közel 70 féle vitamint és ásványi anyagot juttatatok a fejbőrbe, magasnyomású, tiszta, orvosi oxigén segítségével. Ezáltal a hajhagymák fellélegeznek, megindul a hajnövesztés, erősödnek és sűrűsödnek a hajszálak. Ez természetes és biztonságos megoldást nyújt fejbőr és haj problémákra. Ezen kezelések hatékonysága bizonyított: a hajszálak megerősödnek, a hajhagymák új életre kelnek.

 

Meggyőződésem, hogy a szépség és az egészség kéz a kézben járnak.
Várlak szeretettel a Rita Kreatív Fodrász Szalonban!

Mit nyújt neked a Rita Kreatív Fodrászat?

Személyiségéhez illő tanácsadás, igények szerint
Személyiségéhez illő tanácsadás, igények szerint
Tanulóképzés
Tanulóképzés
Ammónia mentes hajfestés
Ammónia mentes hajfestés
Hajhosszabbítás
Hajhosszabbítás
Hajdúsítás és regenerálás, speciális (professzionális) eljárással
Hajdúsítás és regenerálás, speciális (professzionális) eljárással

 

A termékeket először magamon tesztelem,
fontos, hogy hiteles legyek.

Vendégszeretet

Számomra kiemelten fontos a vendégszeretet...

Szolgáltatások

  • long bob, balange
  • díszítő fonások, póthaj fonás
  • színe, extrém melírok
  • tartós hullámosítás / egyenesítés
  • alkalmi frizurák, kontyok
  • menyasszonyi hajkoronák
  • melegollós hajvágás
  • botox kezelés
  • keratinos egyenesítés

Nagyon népszerű eljárás a hajápolásban, ez nem kémiai kezelés, mivel nem oxidációs folyamat.
A hajszálak 90%-ban speciális fehérjéből és keratinból áll. Így a saját anyagával kezeljük a hajat.

  • Miért jó a roncsolt, törött, agyon vasalt hajra?
  • Azonnal feltölti a szálakat, a hajszerkezetét vitalizálja. Így a sérült részek azonnal regenerálódnak puha struktúrát és fényt eredményez.
  • Mi az eljárás menete?
  • tisztító mosás kb. 10 perc
  • szárítás
  • folyékony keratin felvitele tincsekre, majd kefével beleszárítása
  • azután anyag belevasalása történik
  • Hogyan történik az otthoni ápolás?
  • Olyan sampont és balzsamot javaslok használni, amik szulfát, sók és parabénoktól mentes.
  • Miért jó a botox kezelés?

Ahogy bőrünk veszít a rugalmasságából, úgy ez a hajunkkal is megtörténik. Ezért könnyen sérül, apró lyukak keletkeznek rajta.
A cél, hogy ezeket az apró sérüléseket feltöltsük botox-al, +30% volument biztosít hajnak. Az újra építő krém lezárja a hajszál kutikulát, hogy a haj egyenes és selymes maradjon.

A melegolló kiknek ajánlott?

  • Főleg a hosszú haj szerelmesei vágynak rá, hogy ápolt, kócólódástól mentes, gyorsan nővő, egészséges legyen a haj vége. Akik szőkítik, festetik, vasalják, melíroztatják hajukat a hullámos és göndör esetében is ajánlott a gyorsan növekedés értelmében.

Hogy fejti ki a hatását a melegolló?

  • A végek a hő hatására bezáródnak, úgyis nevezhetnénk, hogy haj regenerálás felső fokon. A sima ollóval végek lezáratlanok, ezért sokkal sérülékenyebbé válnak.

Hogy működik a melegolló?

  • Az olló elektromos árammal működik 90-150°-ra melegíthető fel.

2008-ban Hajas Lászlónál tanultam a hajhosszabbítás hő illesztéses módszerét.

Egyik motivációm, nem akartam éveket várni, hogy megnőjön a hajam. Boldogsággal töltött el azaz érzés, hogy sok nőnek adhatok örömöt a hajhosszabbítással. Hisz a hölgyek többsége elégedetlen a természet adta lehetőségeivel.

Mit lehet tenni?
Ha nem elég hosszú, dús sőt még vékonyszálú is a haj vagy unalmas a frizura, már 5 cm-es hajat is lehet hosszabbítani.

Előnye a hő illesztésnek: felrakás után nagyon természetes lesz az esése. Mikor copfba van kötve akkor sem látszik a rögzítés.

Mennyi ideig vannak fenn a tincsek?
3-4 hónap után érdemes kiszedni, mivel arra már nagy lesz a lenövés.

Lehet-e újra felhasználni a tincseket?
Igen lehet. Speciális oldószer segítségével. Szakszerűen leszedett tincseket újra lehet keratinozni.

Festhető, göndöríthető-e a pótlás?
Természetesen igen. Viszont az otthoni festést nem javaslom, mert szakszerűen kell eljárni az illsztés miatt.

Kiknek nem ajánlott a hajhosszabbítás?
Akinek drasztikusan hullik vagy korpásodik a haja.

Hogy kezeljük otthon a felrakott hajat?
Fontos a sampon kiválasztása. ami nem lehet gyümölcs savas alapú. Szárításnál figyeljünk rá, hogy ne kapjon erős hőt és alulról kezdjük szárítani. Fésű helyett szőrkefe javasolt.

Napjainkban az emberek több mint 90%-a valamilyen fejbőrproblémával küzd. A nem megfelelő termékek használata a stresszes életmód, a helytelen táplálkozás, a káros környezeti hatások, a nagyvárosi élet vagy akár genetikai tényezők is kiválhatják ezeket a problémákat.

Oxigénterápiánk az immunrendszer erősítésén alapszik, aminek köszönhetően bármely hajas fejbőrprobléma esetén alkalmazható és látványos eredményt garantál. A kezelés 100%-ban megbízható és kockázatmentes. A hajhagymák megfelelő oxigén, vitamin és ásványi anyag ellátása révén új erőre kapnak, megerősödnek és sűrűsödnek a hajszálak és a fejbőr pedig megtisztul a szennyeződésektől és visszanyeri megfelelő pH értékét.

Forradalmi a hazai piacon egyedülálló kezelés lényege, hogy a fejbőr számára nélkülözhetetlen vitaminokat és ásványi anyagokat magasnyomású orvosi oxigén segítségével a bőr legmélyebb rétegeibe, egészen a hajhagymák gyökeréig juttatjuk el.

Az oxigén terápiát azoknak ajánlom, akik enyhébb vagy akár súlyosabb fejbőrproblémától szeretnének megszabaduln

Mindig fontos volt számomra a fejlődés, hogy kövessem a trendeket. Több, mint 10 éve mesterfodrászként dolgozom. Igazán nagy kihívásokat az országos versenyek jelentettek számomra, ahol sikerült több dobogós helyet is elérnem. Ennek nagy jelentősége a tanuló képzésben volt. Több, mint 10 éves képzői tapasztalatomnak köszönhetően többen is indultak versenyekre a diákjaim közül. Így mikor munkába állnak nagyobb szakmai tapasztalattal rendelkeznek.

Kapcsolat

Vedd fel velem a kapcsolatot!

Címünk
Szombathely Szőkeföldi utca 2
Körmend Rita Kreatív Fodrászat Arany János u. 21 

Elérhetőségek
Email:
szalairita72@gmail.com

Telefon:
+36/70-33-82-055

Web:
www.ritakreativfodraszat.hu